1,5 milliárd forintról már döntöttek a halgazdálkodási programban
Mintegy 1,5 milliárd forint összegben születtek támogatói döntések az uniós költségvetésből finanszírozott Magyar Halgazdálkodási Operatív Programban (MAHOP) augusztusig, a nyár végéig további 1,5 milliárd forintról dönthetnek, ami hozzájárul a halágazat fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához - mondta Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Sziget fesztiválon tartott sajtótájékoztatón

Az államtitkár beszédében emlékeztetett, hogy az uniós költségvetésből finanszírozott támogatásból a MAHOP-ban Magyarország számára a halgazdálkodás fejlesztésére több mint 16 milliárd forint áll rendelkezésre.

Ennek keretében kiemelt cél 2007 és 2013 között a Halászati Operatív Program által megteremtett termelői bázisok, a halgazdálkodási kis- és középvállalkozások fejlesztése, a hagyományos tógazdasági haltermelés versenyképességének növelése, valamint a halételek fogyasztásának népszerűsítése. Ez utóbbinak része a Sziget fesztiválon megjelenő Kapj rá! kampánysorozat is – tette hozzá.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a nyári Kapj rá! roadshow egyik fontos állomása a Sziget fesztivál, mivel az ilyen és az ehhez hasonló rendezvényeken a fogyasztók nemcsak megismerhetik, hanem meg is kóstolhatják a halakat. Az érdeklődők a kóstoló falatok mellett ismeretterjesztő kiadványokból is tájékozódhatnak, amelyek többek között praktikus tanácsokat adnak a halkészítésről és feldolgozásról.

Rámutatott, hogy az egy főre jutó halfogyasztás Magyarországon már közelít a 6 kilogrammhoz, ugyanakkor az uniós átlagfogyasztását, ami 20 kilogramm felett van, még nem éri el.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szervezet (MA-HAL) szóvivője közölte, hogy halágazat éves árbevétele 12,5-13,5 milliárd forint között van. Az étkezési haltermelés Magyarországon évente 12-14 ezer tonna, az intenzív telepeken 3500-4000 tonna között mozog. A tógazdasági termelés 80-83 százalékát a ponty teszi ki, ezzel szemben az intenzív telepek 90 százaléka afrikai harcsa.

A helyszínen kiadott sajtóközlemény szerint a Kapj rá! elnevezésű halfogyasztást népszerűsítő és ösztönző kampány a MAHOP keretében valósul meg 2023-ig az AMC és a MA-HAL együttműködésével.

(MTI/agrárminisztérium)

Content Management Powered by CuteNews

Archív hírek