223 millió nemzeti értékeinkre
A Földművelésügyi Minisztérium a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, bemutatásának és népszerűsítésének támogatására nyílt pályázatot hirdet 223 millió forint keretösszeggel – közölte V. Németh Zsolt államtitkár 2017. június 14-én a szaktárca épületében tartott sajtótájékoztatón.

V. Németh Zsolt elmondta, a helyi értékek bemutatására 150 millió forint áll rendelkezésre, a települési, tájegységi értéktárak létrehozását 38 millió forinttal támogatja a szaktárca, a Hagyomány a divatban - viselet másként célterületre 10 millió forint fordítható, a hagyományos népi mesterségek, kihalófélben lévő szakmák továbbörökítését támogató programokra, illetve alkotótáborok szervezésére 25 millió forint áll rendelkezésre. A környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hozzátette: a pályázatokat 2017. június 23. és július 23. között lehet elektronikusan benyújtani. Amennyiben az egyes pályázati célterületekre szánt összeg 200 százalékát elérik az igényelések a beadási határidő lejárta előtt, a pályázatot lezárhatják.

Az államtitkár a részleteket ismertetve, elmondta: a helyi értékek népszerűsítését célzó kiírásnál a hagyományosan megrendezendő települési rendezvényeken a környékhez köthető helyi, tájegységi vagy megyei értéktári elemek, kiemelkedő nemzeti értékek és hungarikumok bemutatására kell fókuszálniuk a pályázóknak. Az elnyerhető támogatás összege elérheti a 2 millió forintot is. A települési, tájegységi értéktárak létrehozására helyi értéktárat még nem működtető magyarországi és határon túli települések pályázhatnak, ebben az esetben a támogatás maximális összege 500ezer forint lehet. A Hagyomány a divatban - viselet másként elnevezésű pályázat a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzését, népszerűsítését támogatja, valamint alkalmazásukat a mai öltözködéskultúrában. Pályázni 3-5 darabból álló új kollekció tervdokumentációjával, vagy rajzaival lehet. A pályázattal elnyerhető támogatás összege darabonként 80ezer forint lehet, így összesen egy kollekcióra maximum 400ezer forint nyerhető.

A hagyományos népi mesterségek, kihalófélben lévő szakmák továbbörökítését célzó programok, alkotótáborok szervezése a helyi, megyei értéktárakban már szereplő népi kézműves értékek megismertetését szolgálja, erre 1-1,5 millió forint közötti összeget lehet elnyerni.

A pályázati kiírás és mellékletei ide kattintva érhetőek el.

V. Németh Zsolt közölte, hogy a 2013 júliusa és 2016 decembere közötti időszakban a hazai és külhoni értékgyűjtés támogatására kiírt öt nyílt és egy meghívásos pályázaton összesen 1,1 milliárd forintot ítéltek oda a hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének és megőrzésének támogatására, 607 nyertes magyarországi illetve határon túli pályázóval kötöttek támogatási szerződést.

Forrás: MTI, FM Sajtóiroda

Content Management Powered by CuteNews

Archív hírek